Pénteken, mielőtt elindulok a foci meccsre, George
háromszor is megígérteti velem, hogy a játék után azonnal haza megyek. Tudom,
hogy már az is hatalmas engedmény, hogy egyáltalán elenged, de megérti , mennyire
fontos meccs ez Bailey-nek, ezért nem akadályoz meg abban, hogy kimenjek
szurkolni. Tudja, hogy fontosak nekem a barátaim. A barátaim, akikből eddig
alig volt.
Még javában tart a bemelegítés, amikor megérkezem, így
gyorsan kiszaladok a mosdóba. Bemegyek a z egyik szélső fülkébe, és már épp a zárért
akarok nyúlni, amikor egy csapat lány özönlik be egyszerre. Látom őket a fülke
résén keresztül, mind izgatottan vihorásznak. Kábé hatan vannak, mind pomponos
felszerelésben. Néhányukat felismerem, természetesen Elice és Mary, a két
elválaszthatatlan sorscsapás most is itt van.
-
Na, mondd már! - vinnyogja az
egyik lány türelmetlenkedve.
Elice kiélvezi a figyelem
minden percét, és lassan vonul végig a rajongói gyűrűjében. Aztán megáll,
szétnéz a lányokon, és nagy kegyesen bejelenti, hogy végrehajtotta a történelmi
jelentőséggel
bíró mutatványt, mert ő bizony elvesztette a szüzességét a két fiú közül az egyikkel, akivel eddig kavart, aki nem más, mint Parker. Azt sem tudtam, hogy ők ketten szoktak egyáltalán beszélgetni, nemhogy szexelni. Aztán hozzáteszi, hogy azért ment el vele, mert a másik srác - aki gondolom Reed, de Elice ezt nem mondja ki konkrétan - nem tudott kéglit szerezni. Pedig, hogy ezzel a másikkal nagyobb kedve lett volna, mert Parker, akivel szexelt, túl nyálas és naiv, és még csak nem is tetszik neki, a másikat meg azt hiszi, szereti. Tovább ecseteli, hogy csak arra használta, hogy a másik srácnál ne égjen majd be azzal, hogy ő még szűz. Mary csak annyit fűz a dologhoz, hogy itt volt az ideje, hogy végre lefeküdjön valamelyikükkel.
bíró mutatványt, mert ő bizony elvesztette a szüzességét a két fiú közül az egyikkel, akivel eddig kavart, aki nem más, mint Parker. Azt sem tudtam, hogy ők ketten szoktak egyáltalán beszélgetni, nemhogy szexelni. Aztán hozzáteszi, hogy azért ment el vele, mert a másik srác - aki gondolom Reed, de Elice ezt nem mondja ki konkrétan - nem tudott kéglit szerezni. Pedig, hogy ezzel a másikkal nagyobb kedve lett volna, mert Parker, akivel szexelt, túl nyálas és naiv, és még csak nem is tetszik neki, a másikat meg azt hiszi, szereti. Tovább ecseteli, hogy csak arra használta, hogy a másik srácnál ne égjen majd be azzal, hogy ő még szűz. Mary csak annyit fűz a dologhoz, hogy itt volt az ideje, hogy végre lefeküdjön valamelyikükkel.
Ezek a lányok nagyon el lettek szúrva. Mióta rossz dolog
az, ha valaki még nem esett túl a dolgon? Hiszen a végzősök közül a legtöbben
még csak tizenhét évesek vagyunk. Én biztosan nem érzem magamat készen arra,
hogy elveszítsem a szüzességemet, de láthatólag náluk ez hátrány. És szegény
Parker, aki mindig mindenkivel kedves. Szegény általában szégyenlős, de ez a
személyisége része. Nem hiszem el, hogy Elice ennyire kegyetlen volt, hogy ezt kihasználta.
A többi fiatalabb lány szeme csillog, és olyan elbűvölve
állnak itt, és nézik őt, mintha ez az egész nem is Elice-szel történt volna
meg, hanem velük. Mintha épp a világ legromantikusabb történetét hallgatták
volna végig. Valójában mégis talán Elice szeme csillog a leginkább, mert végre
megint ő lehet a középpontban. Úgy lendíti hátra egyenes haját, mint egy
szupermodell, aki egész délután ezt a mozdulatot gyakorolta. Büszkén áll itt a
lányvécé közepén, és kiélvezi népszerűsége minden pillanatát, hogy végre megint
ő a közérdeklődés tárgya. Nem tudom megérteni, hogy az miért dicsőség, hogy egy
undorító lányvécében megosztja mindenkivel, hogy már nem szűz. Én sohasem
beszélnék a dologról sem egy vécében, sem máshol, sem négyszemközt sem senkivel.
Kilépek a fülkéből, és egyenesem magam elé bámulva a
csapokhoz indulok. Elice undorodva néz rám, de meg mernék rá esküdni, hogy
szinte örül, hogy én is fültanúja lehettem a tettének. A csaphoz lépek, és
megmosom a kezem. Úgy tesznek, mintha nem látnának, vagy számukra én tényleg nem
is létezem, de nem zavartatják magukat, az biztos. Elice elém billegeti magát,
és elállja az utamat, hogy ne tudjak kimenni. Majd három, kettő, egy…
-
Effie! Hallom szombaton megint
bekúsztál az ellenség ágyába. Mike és Jake már nem volt elég? – Szúrós szemmel
nézek rá, hiszen ő tudja a legjobban, hogy abból semmi sem igaz.
-
Talán, ha nem lettél volna annyira
részeg, akkor nem kellene egy másik részeg barátnőd elbeszélésére hagyatkoznod
– vágok vissza.
-
Én legalább nem voltam olyan
részeg, hogy közben estem-keltem. – Fanyarú képpel a szám sarkán lévő sebet
méregeti. Ökölbe szorítom a kezemet,
ellépek mellette, és otthagyom őket. Még utánam vakkant egy „lotyó”-t, de már
ki is sietek a folyosóra.
Lehet, hogy le kellett volna állnom vele és
magyarázkodnom? Lehet, hogy a hallgatás sem a legjobb taktika, mert így csak
még jobban felpiszkálom a fantáziájukat, de nem fogok leállni egy olyan
lánnyal, aki azt sulykolja a többiekbe, hogy mindegy hogy kivel, csak
feküdjenek össze bárkivel, és veszítsék el a szüzességüket, mert az egy rossz
és visszataszító dolog.
Elfoglalom a lelátón a szokásos helyemet a korlát mögött.
Idegesen rágom a körmöm, ahogy nézem, hogy a srácok végeznek a bemelegítéssel.
Miller mester csak épp annyi időre enged be a pályára, hogy sok szerencsét
kívánjak a fiúknak. Látom Bailey-n, hogy ideges, bár próbálja leplezni a
dolgot.
A bíró szólítja őket, aztán az ellenfél is a pályára
szalad. A hangosbemondó közli melyik poszton ki játszik. A tekintettemmel
megkeresem azt a sort, ahol a játékmegfigyelők szoktak ülni. Egy mappával a
kezében épp elhelyezkedik, közben a pályát figyeli, majd lejegyzetel pár
dolgot. Bárcsak bele tudnék olvasni.
Az ellenség védelme elég jó, a fiúknak nincs könnyű
dolguk, de Bailey és J. J. remek passza után, a srácok megszerzik az első
touchdownjukat. Ez tovább ösztönzi őket, így a meccs további részében
megállíthatatlanul mennek előre. A meccs nagyon fontos a srácoknak a
továbbjutáshoz, és elég szoros az állás. Felpattanok, amikor J. J.-t durván a
földre viszik, de amikor felkel, és látom, hogy semmi baja, megnyugszom. A
mester lecseréli, gondolom, nem akar megkockáztatni egy komolyabb sérülést.
Ahogy J. J. a kispad felé kocog, feltartja nekem a hüvelykujját, hogy jelezze,
minden rendben. Visszaülök a helyemre, de továbbra is feszülten ficergek.
Bailey remekül vezeti a csapatot, bámulatos, ahogy
mérlegeli az ellenfél lépéseit, és az alapján választja meg, hogy milyen
taktikával támadjanak. Végig őt bámulom, még ha sisak is van rajta, legalább
addig is szemérmetlenül nézhetem. Egész héten olyan nyíltan flörtöltünk
egymással, hogy folyton arra várok, mikor fog feltűnni valamelyik haveromnak.
Azt hittem, Campbell be fog szólni nekünk, de egyelőre nem vette még észre,
legalábbis eddig. Tudom, hogy mennyire szánalmas vagyok, de nem tudok ellene
küzdeni.
Ismét a játékmegfigyelő felé pillantok, amikor a sorok
között meglátom Reedet lefelé jönni. A szívem olyan idegesen kezd el verni,
hogy alig kapok levegőt. Sosem éreztem még így magamat korábban, de a rengeteg
ember ellenére, akik körülöttem ülnek, mégis félni kezdek. A kezem remegni
kezd, és a mellkasomba beszorul a levegő. Igaz, még nem telt el egy hét sem, és
az arcom és a szám is sebes még, de a fiúk annyira igyekeztek elterelni a
figyelmemet, hogy időm sem volt végiggondolni a történteket. A szégyen, amit
néhány napja már csak alig éreztem, most elemi erővel árad szét bennem. Gyorsan
elkapom róla a szememet, amikor leül Elice mellé.
-
Miről maradtam le? – huppan le
mellém Cassie zihálva, ezzel kizökkentve a mélyzuhanásból. Már a pomponos meze
van rajta.
-
Eddig nyerésre állunk, de szoros
az állás. - Mindketten a pontjelző tábla felé fordulunk. - J. J. a kispadon
van, lecserélte a Mester.
-
Óh – sóhajtja, és megkeresi a
szemével a nekünk háttal ülő szerelmét.
-
Hogy van Poppy? – érdeklődöm.
Szükségem van valami elterelésre, mielőtt megint magamba zuhannék.
-
Torokgyulladása van, de megmarad.
Főleg, hogy a doki azt javasolta neki, egyen sok jégkrémet. – Erre elnevetjük
magunkat. Közben sikerül uralkodnom magamon, és csak egyetlen egyszer fordulok
meg, hogy hátranézzek Reed és Elice felé.
Amikor Campbell hatalmasat véd, eljátszva a labdát az
ellenségtől, a tömeg üdvrivalgásba kezd, így visszakapom a fejemet. Camp a
labdát Bailey-hez passzolja, aki dob egy negyvenyardos spirált, ami pontosan
Parker kezében landol, aki erre úgy lő ki, mint a rakéta. Az utolsó
másodpercben teszi le a labdát az end zone-ba, touchdownt szerezve a csapatnak,
ami így tovább jut a döntőbe. A bíró azonnal lefújja a meccset, és abban
pillanatban megszólal a játék végét jelző duda is. Nyertünk huszonnégy
tizennyolcra. A fiúk lekapják a sisakjukat a fejükről, és Bailey a levegőbe
lendíti az övét. Az ováció hatalmas. Boldogan ugrok fel, és ordítok én is a
többiekkel. Cassie leszalad a többi pomponos lányhoz, akik egyből kirohannak a
pályára, mire benyomnak valami zenét is, és rázni kezdik a pomponjukat.
Mindenki a pályára özönlik, hogy gratuláljon a csapatnak. Esélyem sincs a
barátaimhoz jutni. A tömeg majdnem elsodor, így jobbnak látom, ha elhagyom a
nézőteret, majd a parkolóban megvárom őket.
Úgy negyed órával később J. J. és Cassie egymást
átkarolva, nevetgélve jönnek felém.
-
Bailey? – kérdezem rögtön.
-
Ott maradt, hogy beszélni tudjon a
játékmegfigyelővel.
-
Oh, értem – mondom csalódottan. - Tudni
már valamit? – türelmetlenkedek.
-
Nem, de azt mondta, később majd felhív
– válaszolja J. J.
-
Akkor jó. Hazaviszel?
-
Persze, gyere.
Beugrom a hátsó ülésre. Amíg hazahajtunk, Cassie arról
beszél, hogy mennyire sajnálja, de nem tudta, hogy visszamentem érte, különben
biztosan nem jött volna el a buliból. Próbálom megnyugtatni, és gyorsan
elterelem a témát. Az utolsó dolog, amiről beszélni akarok, az a múlt szombat
este történtek.
-
Ha hazavittem Cassie-t, utána
átmenjek? – kérdezi J. J.
-
Nem lehet. Ma van az első
találkozóm a dilidokival.
-
Nem hívd dilidokinak. Nem vagy
dilis.
-
Már nem vagyok benne biztos –
mondom letörten.
-
Ne csináld már. Hívj fel, ha
végeztél, oké?
-
Rendben – ígérem meg, és kiugrom a
kocsiból.
Elbúcsúzunk, és végig integetek nekik, amíg el nem hajt a
házuk felé.
Felmegyek a szobámba, és hanyatt dőlök az ágyon. Úgy
érzem, a dolgok kezdenek kicsúszni a kezemből.
Mr. Shaw, az új pszichológusom keresztbe tett lábakkal ül
sötétbarna, bőr foteljében, amikor belépek a rendelőjébe. Hosszú lábai csoda,
hogy össze nem akadnak, amikor lazán ledobja azt a földre, majd feláll, hogy
üdvözöljön.
-
Miss. Elisabeth Lockhart? –
kérdezi. A hangja kedves, mégis egy kissé túl hivatalos, talán a megszólítás
miatt.
-
Igen, de mindenki Effie-nek hív.
-
Effie, kérlek, foglalj helyet –
mutat egy karosszék felé.
Egy kis ideig azt hittem, majd lesz itt egy hosszú
kanapé, amin eldőlhetek, és kiönthetem a lelkemet, mint az amerikai filmekben,
de ilyesmiről sajnos szó sincs. Egy unalmas szürke fotel vár, hogy helyet
foglaljak benne. Leülök, de nehezem tudom elengedni magam, a farmerom szélét
kapargatom. Amikor utoljára terapeutánál jártam, még gyerek voltam, és csak
arra emlékszem, hogy játszottunk, míg ő közben kérdezgetett, de leginkább csak
az a szuper pisilős baba maradt meg az egészből, amit annyira szerettem volna
megkapni én is. Most, hogy idősebb lettem, nem tudom, mi fog történni, és ez
aggaszt.
Mr. Shaw bemelegítésként először az iskoláról kérdezget,
hogy mi érdekel, csupa általános dologról. Már épp kezdek felengedni, amikor
megszólal:
-
Beszéljünk a szüleidről kicsit.
-
Mi van velük? – kérdezem
kelletlenül. Ez az első alkalom, hogy itt vagyok, miért kell máris ilyen
ingoványos talajra lépnünk?
-
Hogy viszonyulsz az
elvesztésükhöz?
-
Szerintem nagyszerű szülők voltak,
de már régen meghaltak. Túltettem magam rajta – válaszolom, de szórakozottan
kerülöm a tekintetét.
Mr. Shaw erre leír valamit az ölében tartott
jegyzetfüzetébe. Míg jegyzetel, van egy pillanatnyi kis időm, hogy szemügyre
vegyem magamnak. Unalmas, barna öltönyt visel, ami pont olyan, mint a haja
színe, de közel sem olyan divatos, mint amiket J. J. apja hord. Gondolom, az
ügyvédek jobban keresnek, mint a pszichológusok. Ezt észben tartom.
-
Mit érzel a halálukkal
kapcsolatban? – kérdez vissza Dr. Shaw. Talán évek óta ő az első, aki ilyen
nyíltan ki meri mondani a halál szót, és ezt becsülöm benne. A legtöbb ember
ilyenkor addig próbálkozik egy másik szót keresni, míg belilul a feje.
-
Szomorúságot. Mi mást?
-
Haragot?
-
Azt is. Bár egyre kevesebbszer.
-
Esetleg lelkiismeret furdalást?
-
Nem! Azon már túl vagyok –
válaszolok kicsit talán durvábban, mint akartam. - Nem igazán értem, mi köze
van ennek a felelősségtudathoz?
-
Szeretnél arról beszélni inkább?
-
Nem tudom – vallom be őszintén. –
Azt hittem azért vagyok itt, hogy segítsen tisztán látni. Mert ez a büntetésem,
amiért egy fiúval voltam részegen, és kimaradtam egész éjszakára egy másikkal.
-
Emiatt bűntudatod van?
-
Igen, persze.
-
Miért persze?
-
Mert George, a bátyám, aggódott,
és a fiú, akivel ittam, túlment egy határon. Többet akart. Randizgattunk, vagy
ilyesmi, de nekem nem ment - válaszolom, és Mr. Shaw helyett a falon lévő
diplomáit nézem.
-
Miért nem ment?
-
Mert kiderült róla, hogy nem egy
szimpatikus srác – mondom szarkasztikusan. Azt nem teszem hozzá, hogy amúgy sem
akartam vele lenni soha igazán.
-
Gondjaid vannak az intim
kapcsolatokkal?
-
Nem… dehogy! Smá… csókolóztam már
rengeteg sráccal. Oké, nem rengeteggel – helyesbítek -, de csináltam már.
-
De azt mondod, ez a fiú többet
akart?
-
Igen, azt akarta. De én még nem akarom, legalábbis biztosan nem vele.
-
Van valaki más, akiről azt
gondolod, alkalmasabb lenne?
-
Nem! – Mr. Shaw felhúzott
szemöldökkel vizslat. – Talán – vallom be. Ez a hapi tényleg jó lehet a
szakmájában.
-
Ezzel a személlyel közel álltok
egymáshoz? – úgy kérdezget, mint ahogy a macska kerülgeti a forró kását.
-
Igen, nagyon közel, bár néha
összeütközik a véleményünk dolgokról.
-
Milyen dolgokról?
-
Például, hogy kivel kéne együtt
lennem.
-
Miért, szerinte kivel kéne? Talán
vele?
-
Nem, dehogy is! – prüszkölve
felnevetek. - Neki van valakije.
-
De te szeretnél ezzel a fiúval
lenni, ugye?
-
Hm, nem tudom. Kedvelem őt, de ez nem
számít, mert úgysem lehetek vele.
-
Ez a fiú nem szeretne veled lenni?
Ezen el kell gondolkoznom. Mostanában Bailey egyre
furcsábban viselkedik velem, és nemcsak úgy, mintha fiú-lány barátság lenne
közöttünk. A múltkor az öltözőben nem úgy ért hozzám, mintha csak a haverja
lennék, és a héten folyton olyan kétértelmű beszélgetésekbe folytunk, amikbe
nem szabadott volna. Amúgy nem is értem, hogy hogyan jutottunk el hozzá az
intim kapcsolatoktól.
-
Nem hiszem, nem tudom. Csak
barátok vagyunk – válaszolom inkább.
-
Miatta nem tudtál együtt maradni
azzal a másik fiúval?
-
Igen.
-
Úgy gondolod, hogy amíg érdekel
téged ez a fiú, addig nem fogsz, vagy akarsz mással intim kapcsolatba kerülni?
-
Ezt nem tudom. Egy időre elment a kedvem a
randizgatástól – húzom el a számat.
-
Köze van ehhez az arcodon lévő
sebekhez. Talán bántott téged valamelyikük?
-
Bailey sosem érne hozzám durván –
csattanok fel védekezőn.
-
És a másik fiú, akivel együtt jártál?
Ő talán igen?
-
Nem vert meg senki. Felesleges is
erre több időt pazarolnia. Amúgy is biztos vagyok benne, hogy a bátyám már
elmondott mindent arról, hogy mi is történt - emelem fel a hangom.
-
De én a te érzéseidre vagyok
kíváncsi, nem pedig a bátyádéra – mondja nyugodt hangon.
-
Nem értem, miért kell elmondanom
mindenkinek vagy ezerszer, hogy részegen elestem. Talán elsőre nem épp elég
megalázó?
-
Rendben, rendben. Hadd kérdezzek
akkor mást. Lehetséges, hogy fontosabb neked, hogy az a fiú boldog maradjon a
meglévő kapcsolatában, mintsem hogy veled legyen?
-
Hát persze, fontosabb.
-
És nem zavar, hogy az ő
szükségletei fontosabbak a tiédnél?
-
Ez ennél azért bonyolultabb. Ő
pont eleget tett már értem így is. És amúgy mindegy, hogy nekem mi fontos, mert
nem hagyná el a barátnőjét értem. Soha nem is kérném erre. És abban sem vagyok
biztos, hogy ő érez-e úgy, hogy egyáltalán ezt fontolóra vegye.
-
Biztos vagy ebben?
Egy ideig nem válaszolok.
Mr. Shaw az órájára pillant.
-
Mára letelt az időnk. – A
ceruzájával koppint egyet az ölében tartott jegyzeteire. Legközelebb majd innen
folytathatjuk, ha szeretnéd.
-
Ennyi? Azt hittem, segíteni fog
kibogozni a dolgaimat.
-
Én azért vagyok, hogy segítsek, de
a problémákat neked kell kibogoznod. Én csak adok egy kis útmutatást a
kérdéseimmel, hogy olyan dolgokon gondolkozz, amit magadtól elkerülnél.
-
Hát a kérdésfeltevésben már elég
jó… - dünnyögöm.
-
Úgy érzed, folyton kérdezgetlek?
-
Igen – mondom kertelés nélkül. Mr.
Shaw halványan elmosolyodik.
-
Lenne egy kis házi feladatom a
számodra a következő találkozónkig. Gondolod, hogy lesz időd rá?
Elhúzom a számat. Mégis mit akar, hogy írjak egy
háromezer szavas dolgozatot az érzéseimről?
-
Szeretném, ha elgondolkoznál azon
– folytatja -, hogy nem-e azért vonzódsz a foglalt fiúhoz, mert foglalt.
-
Mi? De hát ez őrültség! –
csattanok fel.
-
Szerinted nem lehetséges az, hogy
tudatalattidnak kényelmes ez a helyzet, hogy ő foglalt, így viszont nem kell az
elköteleződéstől tartanod? Attól, hogy majd elhagy? Csak gondold végig, és ha
továbbra sem változik a véleményed, akkor majd onnan folytatjuk.
-
Rendben – morgom vissza. Cseppet
sem tetszik ez a feladat. – De mi köze ennek a felelősséghez vagy bármihez? –
kérdezem ismét.
-
Hozzád van köze Effie, és nekünk
itt most ez a fontos.
A terápia után úgy szállok be a kocsimba, mintha
leszívták volna az agyamat. Úgy érzem, hogy Mr. Shaw rosszul értelmezte a
dolgokat. Nincsenek elköteleződési gondjaim. Az nem az én hibám, hogy az összes
velem egykorú srác egy barom, és nem éppen randi alapanyagok. És még hogy azért
tetszene Bailey, mert foglalt. Azért tetszik, mert kedves, önzetlen és jólelkű.
Meg persze okos, és mindketten imádjuk a művészetet. Nem mellesleg pedig irtóra
vonzó. Na jó, belátom, ez szánalmas. Mióta gondolok egyáltalán így rá, ezekkel
a jelzőkkel? Azt kéne fejben tartanom inkább, hogy a barátom. Mégis egész
hazaúton Mr. Shaw felvetése jár a fejemben. A legelejétől tudtam, hogy Bailey
nem szabad, mégis hagytam magam, hogy közel kerüljek hozzá. Viszont nem hiszem,
hogy ha most hirtelen szétmennének Ashley-vel, akkor máshogy kezdenék érezni
iránta, és hirtelen közömbös lenne a számomra. Lehet, hogy Mr. Shaw minden
válaszomra ki tud találni valamilyen kérdést, mégis úgy látom, teljesen rossz
úton jár.
-
Effie? – A mély ábrándozásból
George hangja ránt ki. – Milyen volt a terápia?
-
Szuper – morgom.
-
Legközelebb is elmész? –
kíváncsiskodik.
-
Nem tudtam, hogy van választásom –
duzzogok.
-
Menj el még néhány találkozóra,
aztán megbeszélhetjük, hogy szeretnéd-e folytatni. De kérlek, adj neki egy
esélyt, hátha segít.
Jesszusom el sem hiszed hogy feldobtad a mai napom ezzel a kis meglepetéssel. Nem tagadom megnéztem a naptárt,és az,hogy ez a fejezet fent van ugyanolyan hihetetlen mint maga a történeted. Imádom ahogy csavarod a szálakat, és izgatottan várom mit hozol ki belőle, amellett, hogy mindennél jobban szurkolok a két főszereplőnek, de legfőképp Bailey-nek a meglehetősen hamaran kedvenccé vált nálam. Már csak egy kérdésem maradt: hétvégén is lesz folytatás ugye?
VálaszTörlésU.i.: nemleges választ nem fogadok el 😂❤️
Kedves Roseway! Szuper volt olvasnom, hog sikerült feldobnom a napodat! Köszönöm, hogy írtál nekem, és nagyon örülök, hogy továbbra is tetszik neked amit írok(nah meg Bailey:D). Ezek után elég kellemetlen leírnom, hogy hétvégén nem lesz fent új, viszont ezentúl a heti egy helyett négy maximum öt naponta felkerül egy fejezet a gyorsabb haladás érdekében. Gőzerővel dolgozunk a bétával a meglévő fejezetek javításán, igyekszem én is, ahogy tudok, de nem akarom, hogy a gyorsaság a minőség javára váljon. Most épp a 22. fejezet átolvasásán dolgozom, de remélem örömmel fogadod, hogy jelenleg 49! fejezetes a cucc :0 Úgy döntöttem, inkább lesznek kb.2500 szavasak a fejezetek, mint 4500, de akkor gyakrabban tölthetek fel belőle nektek. :D
VálaszTörlésÖlel: Summerrose
Kedves Lucy.
VálaszTörlésAzthiszem ezzel a felállással is meg tudok majd birkózni.(akárcsak a fiúk az ellenféllel). Dr. Shaw kérdései engem is elgondolkoztattak,amivel okoztal egy kis fejtörést nekem estére, amit ezúton is köszönök. Baileyből pedig gyárthatnal egyet számomra is. Hidd el szívesen fogadnam! Tudom tudom nem szabad zaklatni az írót, de azért Effie és Bailey között nagyon remelem lesz valami, ami túlmutat a barátságon is. Annak pedig külön örülök hogy 49 fejezet megvan már, habár azért ez izgalommal is tolt el! Mennyit fogom én meg csapkodni a telefonom! Na de mostmár tényleg a végére értem! Várom a folytatást, bármikor érkezik is ❤️
Szia! Örülök, ha így is jó lesz, mert tegnap négy fejezetet is visszakaptam a bétámtól(szuperistennő), így ki is javítottam őket, és be is lettek állítva ütemezettként feltöltésre. Nem árulom el, mikor lesz a következő, de már nem kell sokat várni az biztos. Addig is szép hetet. Ölel: L.
TörlésNagyon imádtam :)
VálaszTörlésVárom a kövi részt :)
Szia Kitty! Örülök, hogy írtál, köszönöm! A jó hír az, hogy ezentúl gyakrabban jönnek majd a részek, nem csak heti egy lesz, hanem kettő. Remélem továbbra is velem tartasz majd!
Törlés