Köszönöm, a kommenteket. Bocsánat hogy csak most, de elrontottam az ütemezést, és nem került fel, aztán elmentem edzeni, és a telefonomról nem tudtam intézkedni. Most viszont itt van! Mindenkinek jó szórakozást hozzá!
Summerrose
Reggel fájdalmasan nehéznek érzem magam. Az ébresztőórám kíméletlenül csörög, így kénytelen vagyok kivonszolni magam a fürdőbe, ami szinte fizikailag fáj, és ma nem csak képletesen. Az arccsontom, ha lehet, ma még lilább, mint tegnap, és a szám sarka be is van duzzadva. Már látom, hogy ezen semmilyen alapozó nem fog tudni segíteni.
Summerrose
Reggel fájdalmasan nehéznek érzem magam. Az ébresztőórám kíméletlenül csörög, így kénytelen vagyok kivonszolni magam a fürdőbe, ami szinte fizikailag fáj, és ma nem csak képletesen. Az arccsontom, ha lehet, ma még lilább, mint tegnap, és a szám sarka be is van duzzadva. Már látom, hogy ezen semmilyen alapozó nem fog tudni segíteni.
Addig húzom az időt, amíg csak lehet, az utolsó
pillanatban akarok csak az órámra érni. Nem szeretnék senkivel sem összefutni,
vagy kérdésekre válaszolni a szombat estével kapcsolatban. Így is elég gáz,
hogy az arcom bal fele be van lilulva, és emiatt egy csomóan megbámulnak.
Az első órám angol lenne, de amikor a szekrényemhez
megyek, a hangosbemondóban Hallmann igazgató recsegő hangja szólal meg, és
minden végzős diákot az ebédlőbe rendel. Letörten megrázom a fejem. Mintha ez
lenne a büntetésem mindenért, amit a hétvégén elkövettem. Visszatuszkolom a
könyveimet, becsapom a szekrényem ajtaját, és lehajtott fejjel elindulok az
ebédlőbe.
Pontosan a becsöngetés pillanatáig várok, hogy bemenjek,
így amikor leülök J. J. mellé, egyszerűen figyelmen kívül hagyom az értetlen
tekintetét. Bailey nincs itt, amin meg sem lepődök. Mióta a mamája beteg, egyre
többször lógja el az óráit, hiába kértem, hogy ne tegye. Igazából azután, ami
szombat este történt, nem hiszem, hogy valaha is számon kérhetek tőle bármi
ilyet. J. J. aggodalmas kifejezéssel nézi végig, ahogy elhelyezkedem mellette,
de igyekszem a hajamat az arcom előtt tartani, hogy ne legyen annyira feltűnő,
hogy mennyire szarul nézek ki. Látom
rajta, hogy beszélni akar velem, és hogy egymillió kérdése van, de Cassie a
karjára teszi a kezét, és egy jelentőségteljes pillantással belé fojtja a szót.
Így legalább az igazgató beszéde végéig nyertem
magamnak némi időt. A szekrényemen lévő cédulák mennyiségéből ítélve a pletyka már beindult, így szinte biztos, hogy hallott már valamit, különben nem nézne így rám. Viszont, hogy mennyit és mit tud, az rejtély, bár gondolom, a sebek az arcomon elég beszédesek. Rettegek, hogy valaki rájön, hogy nem elestem, hanem megütöttek.
magamnak némi időt. A szekrényemen lévő cédulák mennyiségéből ítélve a pletyka már beindult, így szinte biztos, hogy hallott már valamit, különben nem nézne így rám. Viszont, hogy mennyit és mit tud, az rejtély, bár gondolom, a sebek az arcomon elég beszédesek. Rettegek, hogy valaki rájön, hogy nem elestem, hanem megütöttek.
Lehajtom a fejem,
de óvatosan körbefuttatom a tekintetemet a termen. Nem csak Bailey nincs itt, hanem
hála égnek Reed sem tolta ide a képét. Örülök, hogy magántanuló, és remélem, hogy
soha többet nem kell találkoznom vele.
Az igazgató az egyetemi jelentkezési határidőkről és a
végzős bálról beszél. Próbálok lejegyzetelni mindent, amit mond, habár a
gondolataim teljesen máshol járnak. Tegnap túlságosan lefoglalt az, hogy George
miatt aggódtam, most viszont az egész lényemet átjárja a szégyen és a
rettenetes bűntudat. A sok hazugság, amit a számomra legfontosabb embereknek
mondtam, szinte fojtogatnak. Azon gondolkozom, hol rontottam el. Ha nem
rángatom Reed karját, talán nem ütött volna meg. Ha egyszerűen nemet mondta
volna neki a táncra, lehet, hogy utánam sem jön. A jegyzetfüzetemet bámulom, és
talánokon meg a lehetséges kimeneteleken gondolkozom, amikor J. J. egy
papírcédulát tol elém. Óvatosan kinyitom, nehogy bárki észrevegye.
„ Tényleg
lefeküdtél Seth Reeddel szombaton?”
A gyomrom bukfencet hány. Erre nem számítottam.
Fantasztikus, én lettem az iskola visszatérő lotyója. J. J.-re nézek, de meg is
bánom. Az, hogy mérges rám, még enyhe kifejezés. Összegyűröm a cetlit, és a
markomba szorítom. Remeg a kezem a tehetetlen méregtől. Megint rásandítok, ő még
mindig kérdőn engem bámul. Felhúzza a szemöldökét. „Miért?” - olvasom le néma szájáról.
Elfordítom a fejem, és a tenyerembe temetem az arcomat. Miért kell ennek velem
történnie?
Amikor az igazgató végez, olyan gyorsan kapom fel a
táskámat, hogy J. J.-nek alkalma se legyen megállítani. Viszont akárhogy is
próbálok elmenekülni, utolér a folyosón, és félrevon egy sarokban. Addig bámul
rám némán, amíg rá nem emelem a tekintetemet. Egy pillanatig döbbenten bámulja
a számat és az arcomat, majd kitör belőle a szó:
-
Te jó ég, Eff! Mi történt az
arcoddal?
-
Semmi, csak elestem – motyogom, és
megint lehajtom a fejem.
-
George reggel azzal hívott fel,
hogy nem mentél haza éjszakára. Baromira aggódtunk. Nem tudtam, hogy
megsérültél. Tényleg Reeddel voltál?
-
Ne csináld ezt J. J.! – kérem
bosszankodva.
-
Azt hittem, barátok vagyunk! –
csattan fel.
-
Azok is vagyunk! – válaszolom
talán kissé durvábban, mint akarnám.
-
Akkor?
-
Akkoor…? - húzom el a szó végét, mintha nem tudnám,
milyen választ vár tőlem. J. J. viszont türelmetlenül várja a válaszom. – Oké –
emelem fel a kezemet megadóan -, Reed megcsókolt. De egyetlen csók volt. Te sem
gondolhatod komolyan, hogy lefeküdnék vele egy bulin, amikor te is tudod, hogy
még sohasem… - Elhallgatok, és zavartan körbenézek, nem-e hallott meg minket
valaki.
-
Azt hittem, végeztél vele.
-
Végeztem is, de odajött hozzám, és
táncolni kezdtünk. Túl sokat ittam, nem gondolkoztam, véletlenül megtörtént,
nem nagy dolog – próbálom elbagatellizálni a történtek súlyát.
-
Effie, ha Reeddel akarsz lenni,
nekem jó. Ha hozzá akarsz menni feleségül, nekem még az is tökéletesen jó, mert
te a legjobb barátom vagy, és támogatlak minden döntésedben. Csak biztonságban
akarlak tudni, semmi több. Sosem küldtelek volna vissza, ha tudom, hogy ez fog
történni. – Érzem a hangjában a bűntudatot. Szörnyen érzem magam attól, hogy J.
J. láthatóan magát hibáztatja a történtekért. - Nem tudtam, hogy ilyen csúnyán
elestél. Hívtalak vagy ezerszer, miután megtudtam, hogy eltűntél, de ki voltál
kapcsolva. Cassie reggel pedig azzal hívott, hogy mindenki arról beszél, hogy
te és Reed csókolóztatok a buliban… Mi másra gondolhattam volna, miután
eltűntél egy egész estére? Hol voltál egyáltalán, ha? – Némán toporgok egyik
lábamról a másikra, többször is beszédre nyitom a számat, de mindannyiszor
bennem reked a szó.
-
Lehetne, hogy nem beszélünk erről
többet, kérlek! George már így is ki van rám akadva – terelem el a témát. - Pszichológushoz
kell mennem, ráadásul szobafogságot kaptam két hétre, mert szerinte nem tudok
felelősségteljesen viselkedni.
-
Legalább ebben egyetértünk George-dzsal.
-
Hé! – mondom felháborodva, de
végül mindketten elmosolyodunk.
-
Hát ezt eléggé elszúrtad – mondja,
mire fanyarul elhúzom a számat. Lehet, hogy nyers, de legalább őszinte, és ezt
bírom J. J.-ben a legjobban.
A barátom szorosan
magához ölel, teljesen elveszem a karjaiban. Össze kell szorítanom a szememet,
nehogy felszisszenjek az oldalamba nyilalló fájdalom miatt. Felsóhajtok, amikor
végül elenged.
-
Következő óra után találkozunk az
ebédlőben, rendben? – Úgy teszi fel a kérdést, mintha attól félne, világgá
megyek matek óra helyett.
-
Rendben – dörmögöm vissza
szemforgatva, de ő csak rosszallóan megrázza a fejét.
Miután J. J. elköszön tőlem, Cassie után siet, aki egy együttérző
mosollyal int nekem, majd elindulnak az ellenkező irányba. Egy ideig utánuk
bámulok, majd elfordulok, és nehézkes léptekkel elindulok a matek terem felé.
Még mindig valahogy fáradtnak érzem magam, de legalább már csak ezt az egy órát
kell átvészelnem az ebédig.
-
Várj már egy kicsit, haver! –
hallom meg a hátam mögött J. J. ingerült felkiáltását, így hátrakapom a fejemet.
-
Hagyjál! Csak beszélgetni fogunk –
jön a dühös válasz Bailey-től, majd kirántja a karját J. J. kezei közül, és
megindul felém.
Egyenesen rám néz, miközben felém közeledik. Dühös,
nagyon dühös. Hatalmasakat lép, a keze
és a mellkasa megfeszül, mindenki rémülten a falnak lapul, ahogy átszeli a
folyosót.
-
Beszédem van veled – jelenti ki
fogcsikorgatva.
Megragadja a felkarom, de az érintése még így is túl
gyengéd. Nem mond semmit, csak megperdít, és határozottan átvezet a tömegen.
Többen is minket bámulnak. Ügyetlenül próbálom tartani vele a tempót, és amikor
ránézek, szinte látom, ahogy füst tör ki az orrából, annyira ideges. Szigorúan
bámul maga elé, közben az állkapcsát mereven szorítja, ahogy kivezet a hátsó
ajtókon. Végig határozottan fogja a karom, de nem szól semmit. Kinyitja a
fiúöltöző ajtaját, és bevonszol maga után. Hirtelen megállít, majd maga elé
perdít, mire esetlenül állok meg előtte. Kapkodva veszem a levegőt, a másnapos
testem még nincs felkészülve erre a megveszekedett tempóra.
-
Mit akarsz? – kérdezem ingerülten.
Bailey egy ideig résnyire szűkült szemekkel haragosan néz
rám, majd a tekintete a sérült arcomra siklik, mire egy kissé megenyhül.
Óvatosan oldalra fordítja az arcom, hogy még jobban megvizsgálhassa a sebeimet.
-
Kibámészkodtad magad? – Indulatosan
elrántom a fejem.
-
Azt mondtad, Reeddel ittál, ugye? Ő
csinálta ezt is? - Csak némán hallgatok. – Effie, válaszolj! – kiabál rám.
-
Hagyjál! – motyogom vissza durván,
azt hittem, ezt már tisztáztuk. El akarok menni mellette, de elállja az utamat,
és sarokba szorít. A mellkasa hullámzik, ahogy idegesen kapkodja a levegőt.
-
Seth Reed hozzád ért a szombati
bulin? – Lassan, vontatottan beszél, mintha ostoba lennék.
-
Nem! Mondtam már, hogy nem! – Most
komolyan, még egy hazugság ide vagy oda.
-
Akkor magyarázd meg kérlek, mert
nem értem, hogy mégis hogy lehet az, hogy beállítasz hozzám hajnali kettőkor,
felrepedt szájjal, és lehorzsolt kézzel, mégsem említetted egyszer sem, hogy
korábban Reeddel smároltál?
-
Ne… nem tudom – rebegem. - Talán
azért, ahogy most viselkedsz? – Na jó, ez nem pont a legjobb taktika. Nem kéne
őt hibáztatnom a saját hülyeségeim miatt, de teljesen sarokba szorított.
-
Elizabeth! – A nevem
figyelmeztetés a szájából. Bailey sosem hívott még a teljes nevemen. A szívem
egyre gyorsabban kezd verni. - Szóval
akkor ez igaz? Mert tudod, akkor ez baromi vicces - mondja cinikusan. - Nem
tudom, hogy emlékszel-e, de néhány napja, amikor az éjszaka közepén beszálltál
az autómba, azt mondtad, szakítottál vele.
-
Akkor vége volt, és most már
biztosan vége is van – mondom kétségbeesetten.
-
Igen? És ha legközelebb részegre
iszod magad, akkor hogy fogod hívni?
-
Fogalmad sincs az egészről - válaszlom
sértetten, és összefogom magam előtt a karomat.
-
Igazad van, fogalmam sincs, mert
te nem mondasz el semmit!
-
Mert nem tartozik rád! – csattanok
fel. El akarok lépni tőle, de elkapja a csuklómat. Ilyen közelről teljesen ki
tudom élvezni a sötétkék szemét, ahogy rám bámul. Az ujjai melegek a csuklómon,
mint mindig, és van abban valami vonzó, ahogy tartja.
-
Sajnos ezt a kifogásodat elszúrtad
ott, amikor bekopogtál hozzám az éjszaka közepén. Elvittelek az apámhoz is az
isten szerelmére, erre te titkolózol?! Azt hittem, hogy végre közeli barátok
lettünk, és bízol bennem, azért hozzám fordultál. Különben meg, ha jól
emlékszem, te kérted, hogy legyünk egymással őszinték. Úgyhogy gyerünk,
Elizabeth, ha eddig nem tartottad fontosnak, akkor most beszélj! Azt mondtad,
esküszöl, hogy nem ért hozzád, közben meg smároltatok! Csináltatok mást is? -
Bailey egyre dühösebbé válik.
Nem értem, hogy mit akar hallani, mert csak kerülgeti a
dolgot. Ráadásul utálom bevallani, de igaza van. Én akartam, hogy őszinték
legyünk egymással, és máskor ujjongani tudnék, hogy Bailey a közeli barátjának
tart, de pontosan ugyanezért nem szólhatok egy szót sem. Pedig legszívesebben
elsírnám neki, hogy Reed mennyire megalázott, amikor kezet emelet rám, de
tudom, hogyha megtudná a dolgot, szembe menne vele, mit sem törődve a
következményekkel.
-
Táncoltunk és sokat ittunk… túl
sokat. Megpróbált közeledni, megcsókolt, de leállítottam. Ennyi volt! Oké? – Ennek
legalább a fele igaz.
-
Szóval, csak smároltatok? Igen?
-
A válaszaimból próbálod kitalálni,
hogy mi történt, igaz? - Egyenesen a szemembe bámul.
-
Te nem pont ezt szoktad csinálni?
– Elmélyíti a hangját, és szinte érzem a szájából kiáramló levegőt. Ha nem
tudnám, hogy nem, akkor biztos lennék benne, hogy flörtöl velem.
-
Mit akarsz még? –A hangom nem
olyan magabiztos, mint azt szeretném. Az idegeim pattanásig feszülnek, a szívem
majd kiugrik a helyéről attól, ahogy Bailey a szemembe bámul, ráadásul még
mindig fogja a csuklómat.
-
Az igazat, Elisabeth. Semmi mást,
csak hogy elmondd az igazat arról, ami aznap este történt. – Elfut a méreg.
Ellépek tőle, és kirántom a kezemet az övéből, mert elegem van a
játszadozásból.
-
Ne hívj így! – kiabálok rá
mérgesen. – És nem értem, mit akarsz még hallani. Mondtam már neked, hogy nem
történt semmi! - Elfordítom a fejemet. Nem értem, hogy honnan jön ez a sok
harag belőlem. Nem bírok a szemébe hazudni, egyszerűen nem megy.
-
Ha nem történt SEMMI, mint ahogy
azt állítod, akkor miért beszél mindenki arról, hogy dugtatok! – ordítja.
Meglep a durva szóhasználata, korábban sosem beszélt így
velem. Azt hittem, azt akarja tudni, hogy Reed ütött-e meg. Dühösen rákapom a
tekintetemet, amikor rájövök, hogy végig csak azt akarta kiszedni belőlem, hogy
lefeküdtem-e Reeddel.
-
Hát ezért hoztál ide? – kérdezem indulatosan.
Csalódottság fog el, és mardossa a szívemet a gondolata, hogy ezt feltételezi
rólam. - Azt vártad, hogy térdre borulok előtted, és könyörgök neked, hogy ne
hidd el? Hát akkor le kell, hogy lombozzalak, mert nem érdekel, hogy mit
hiszel, nem érdekel, hogy mások mit pletykálnak rólam! NEM ÉRDEKEL! – kiabálok.
– Úgy látszik, semmit nem tudsz rólam, ha ezt gondolod! Akkor meg hogy jössz
ahhoz, hogy ítélkezz felettem?! – A végére szinte már magamból kikelve üvöltök.
-
Állj le ezzel a szarsággal, Eff!
Te is tudod, hogy ez rohadtul nem igaz. Nem ítéllek el semmiért sem! De a múlt
hét után, sőt leginkább a szombat este után, azt reméltem, őszinte tudsz lenni
velem, és elmondod, mi is történt igazából.
-
Nem dugtam Reeddel, most jobb? –
kiabálok magamból kikelve. - Amúgy még szűz vagyok, ha már ilyen őszinték
vagyunk egymással, de ezt már elmondtam neked egyszer. Ha nem tudnád, ez azt
jelenti, hogy nemhogy Reeddel nem, de senki mással sem feküdtem le még soha.
Most jobban érzed magad, hogy tudod? – gúnyolódom. - Nem akarsz te is
beszámolni a lányokról, akikkel együtt voltál, ha már ennyire őszinteségi
rohamod van? - Bailey olyan döbbenten és megütközve néz rám, hogy elhallgatok.
Legszívesebben belerúgnék az egyik szekrénybe.
Mi lehet még annál is cikibb, minthogy azt üvöltöztem
neki, mennyire szűz vagyok? Hát az, ahogy viselkedem. Szombat óta mintha nem
lennék önmagam. Miért bántok meg mindenkit, aki fontos a számomra? Mintha nem
bírnám kontrollálni a dühömet. A kezemet a tarkómra szorítom, mert a sok
kiabálástól megfájdult a fejem, ráadásul megint sírhatnékom támad, és az sem
segít, hogy Bailey ilyen közel hajol hozzám, és érzem az illatát.
Meg akarom érinteni. A mellkasába akarom fúrni az arcom,
és beszívni az illatát. Azt akarom, hogy megöleljen, és azt mondja, nem lesz
semmi baj, mert már magam sem hiszem el, hogy így lenne. Szinte fizikailag fáj,
hogy nem tehetem meg vele ezeket. Utálom, hogy folyamatosan küzdenem kell az
ellen, hogy így érzek. Már kezdek belefáradni. Lehet, hogy tényleg meg fogok
őrülni.
Majdnem elsírom
magam, amikor a kezét a fejem mögé simítja, és a mellkasára húz. Gyengéden a
hajamba markol, és óvatosan masszírozni kezdi az ujjaival a tarkómat. A fejét
az enyémre hajtja, és a hajamba csókol.
-
Sajnálom – suttogja. – Ne
haragudj… csak aggódom érted.
Az egész pillanat annyira bensőséges és intim, hogy úgy
érzem, nem szabadna így egymáshoz érnünk, és nem szabadna így beszélnünk sem,
de mégsem húzódom el. A pólójába kapaszkodom, és belefúrom az arcomat a
mellkasába. Amikor megszólal a csengő, megrezzenek a váratlan zajra, ráadásul
két hangosan nevető srác benyit az öltözőbe, mire az ajtó a falnak csapódik, de
a szekrények miatt nem látnak meg minket. Szégyenlősen elhúzódom Bailey-től,
mielőtt a fiúk észrevennének minket, és anélkül, hogy ránéznék, kirohanok az
öltözőből. A szívem a torkomban zakatol, ahogy a matematika terem felé
szaladok.
~
Matekon Mrs. Summers differenciálszámításból írat. Alig
tudok a feladatokra koncentrálni azután, ami Bailey és köztem történt. Amikor
végre kicsöngetnek, az összes diák az ebédlő felé kezd özönleni, de én alig vánszorgok
csak. Kimerült vagyok fizikailag és érzelmileg is. Még le sem teszem a tálcámat
az asztalra, amikor Campbell kapva kap az alkalmon, hogy Reed miatt ugrasson.
Természetesen az elsők között a focisták voltak azok, akik hallottak a szombati
alakításomról.
-
Lehet, hogy ezen túl nem kéne
Effie előtt megtárgyalnunk a taktikánkat, mert még elszájalja az ellenségnek – mondja, majd felém fordul, és kajánul
rám kacsint. Csak bosszankodva megrázom a fejem. – És mi van, ha elkapott valami halálos,
nyállal terjedő trópusi betegséget? A smárolás elég veszélyes tud lenni, ha az
ember egy orángutánnal csinálja – tesz rá egy lapáttal.
-
Campbell, állj le! – morogja
Bailey, amiért hálás vagyok, de nem nézek rá, ahhoz túlságosan zavarban érzem
magam előtte.
-
Azt hallottam, hogy úgy rád
mászott, mint egy nyálkás meztelen csiga – folytatja Campbell a figyelmeztetés
ellenére, aztán valami undorító cuppogó hangot ad ki. Elszégyellem magam, ahogy
felidézem, hogyan simultunk egymáshoz Reeddel. Ismét látom magam előtt a
vérvörös szemeit, ahogy a nyakamat szorongatta. Az arcomhoz érintem a kezemet, és végighúzom
az ujjam a felduzzadt részen. Még jobban lehajtom a fejem, a szégyen egyszerűen
fojtogató, de Campbell tovább folytatja. – Az igaz, hogy Sanders rátok nyitott
miközben... tudod – pajzánul csettint a nyelvével, aztán hangosan elröhögi
magát, én pedig szégyenkezve a hajamat a sebes arcom elé söpröm.
-
Fogd be a szád Campbell, vagy én
fogom be neked! – Bailey ezúttal sokkal harciasabb hangot üt meg, amitől
Campbell furán néz rá, de tiszteli annyira, hogy nem szól vissza, és végre
felhagy a hülye szóviccekkel.
Alig megy le valami a torkomon. Folyton azon jár az
eszem, hogy az összes barátom azt hiszi rólam, hogy Reed és én lefeküdtünk.
Miatta hazudtam a testvéremnek, J. J.-nek és legfőképpen Bailey-nek, aki azok
után, hogy segített, mindent érdemelne, csak ezt nem. Egyszerűen képtelennek
érzem magam arra, hogy valakinek el tudjam mondani azt, ami történt. Az egész
az én hibám, amiért ostoba liba módján hagytam magamat leitatni, csak mert
képtelen voltam kontrollálni az érzéseimet. Felpiszkáltam az alvó oroszlánt, és
amikor el kellett volna szaladnom, én egyenesen a karmai közé rohantam.
-
Effie, Effie? – J. J.
szólongatására megrezzenek, majd ráemelem a tekintetemet. A tálcájával a
kezében áll velem szemben, és várja, hogy ránézzek. – Jössz?
-
Oh, persze, igen – mondom, és
kapkodva összedobálom az ebédem maradványait. Bailey és J. J. is aggodalmasan
néznek rám, amikor elsietek mellettük a tálcámmal, de én csak lehajtom a
fejemet, és beleborítom a szemetet a kukába.
v
Másnap reggel kihasználom, hogy J. J. Cassie-vel jön
suliba, így jó korán érkezem, és egyenesen az órarendesek irodája felé veszem
az irányt. Eldöntöttem, hogy leadom a biológiát. Nem bírnék Mr. Graham szemébe
nézni, miután tudom, hogy ő Bailey apja. Másrészről, túlságosan szégyellem
magam amiatt, hogy tudja, hogy valaki aznap este megvert, és nem pedig elestem,
mint ahogy azt harciasan állítottam.
-
Miben segíthetek, Drágám? –
kérdezi Mrs. Miller, ahogy megállok az asztala előtt.
Már megismer, hiszen elég sok levelet váltottunk még
mielőtt ideköltöztünk volna, és rengeteget segített az órafelvétellel is a
kezdetekben. Most is kedvesen mosolyog, mint minden alkalommal, ha látom.
-
Le szeretném adni az egyik órámat,
ha lehet.
-
Melyik óráról van szó? – kérdezi,
és máris kattintgatni kezd a gépén.
-
Mr. Graham biológia órájáról. –
Egy pillanatra megáll a keze a klaviatúra felett, de végül nem szól közbe. -
Szeretnék felvenni valami mást, ami ugyanilyen kredit értékű.
-
Hát, lássuk csak – mondja
elgondolkozva, majd visszafordul a számítógépéhez, és kattintgatni kezd az
egerével. – Novemberben már nem nagyon szoktunk ilyet csinálni, de ha biztos
vagy benne, akkor megoldjuk. Viszont tudományos tárgy helyett csak hasonlót
vehetsz fel – magyarázza. - Van itt elméleti fizika, vagy választhatod még az
anatómiát – mondja még mindig a képernyőre meredve. Leveszi a szemüvegét, és
várakozón felém fordítja a tekintetét.
-
Hát… nem is tudom – mondom
bizonytalanul. Mondhatni egyik tárgy sem nyűgözött le, ennél egy kicsit nagyobb
választékra számítottam. Az biztos, hogy anatómián valamiféle állat boncolása
előkerülne, ezért azt nem szívesen választanám, így viszont csak egyetlen
lehetőségem marad.
-
A fizika jó lesz, köszönöm.
-
Hát, rendben. Itt van egy
nyomtatvány – nyújtja felém a lapot bizonytalanul -, ezt írasd alá Mr.
Grahammel, és ha visszahozod még az ebédszünet előtt, akkor átraklak a fizika
csoportba Mr. McDonellhez. Mr. Graham órája népszerű, így nem biztos, hogy
visszaférnél, ha esetleg mégis meggondolnád magad.
-
Nem fogom meggondolni magam –
válaszolok magabiztosan, és hogy meggyőzzem, kedvesen el is mosolyodom.
Megköszönöm a segítségét, és a lapot félbehajtva
kisietek, mielőtt újra megkérdőjelezném a döntésemet. Azt reméltem, megúszhatok
egy újabb személyes találkozót vele, de ha nincs aláírás, nincs óraleadás sem. A
fizika soha nem tartozott a kedvenc tárgyaim közé, de ha ez kell ahhoz, hogy
többet ne kelljen egy légtérben maradnom Mr. Grahammel, akkor vállalom a
dolgot.
A folyosók még mindig egészen üresek, ahogy a biológia
labor felé igyekszem. Mr. Grahamnek csak délelőtt vannak órái, mert délután
általában a kórházban dolgozik. Eddigi tapasztalataim szerint Graham korán
szokott érkezni, ezért remélem, ez ma sem lesz másképp, és még a többiek
megérkezése előtt alá tudom íratni vele ezt a nyomtatvány. Nem akarom, hogy a
srácok kérdezősködni kezdjenek.
A nyugati szárny a főépületnél is kihaltabb. Még mielőtt
befordulnék a biosz labor folyosójára, meghallom Mr. Graham frusztrált hangját:
-
Ahhoz, hogy bekerülj a Trinitybe,
keményebben kell tanulnod, másképpen lemaradsz, és kicsapnak majd az
egyetemről. Nem akarom, hogy sületlenségekre vesztegesd az idődet. - Azonnal
rájövök, még azelőtt, hogy Bailey megszólalna, hogy csakis vele beszélhet így.
-
Értem – válaszolja Lucas semleges
hangon.
-
És, hogyha ez nem, akkor ott lesz
még Montana, és lakhatsz a nagyszüleiddel. Megnézted már a listát az
egyetemekről, amiket átküldtem? Hónapokkal ezelőtt kértelek.
-
Igen, megnéztem.
Nem tudom, hogy csak hazudik, vagy tényleg meg is tette,
mert a hangján nem hallatszik semmi. Legszívesebben rákiabálnék az apjára, hogy
hagyja már végre békén szegényt.
-
Januárban csak be kell adnod rájuk
a jelentkezésedet.
-
Hát persze – sóhajtja.
-
Hogy van Ashley? - vált témát az
apja. A hangja teljesen megváltozik, ahogy róla kezd beszélni, szinte büszkeség
érződik abból, ahogy kiejti a nevét. Egyértelmű, hogy nagyon is kedvelheti a
lányt.
-
Jól. Elég elfoglalt.
-
Kérlek, köszönd meg neki még
egyszer Dr. Fitzgerald elérhetőségét. Rendkívül jövedelmező volt a
találkozásunk.
-
Oké, átadom – mondja Bailey. Sosem
hallottam még ennyire érzelemmentesen beszélni korábban. – Mennem kell, még át
kell érnem a „D” épületbe, matekom lesz.
-
Mr. Cornell elismerően beszélt rólad,
de azt mondta, rontottál a jegyeiden. Figyelj oda jobban, a Trinityben kemény a
matek.
-
Jól van már! – csattan fel
bosszankodva. Ez az első, hogy valami érzelem van a hangjában.
-
Remélem, nem az a bajkeverő lány
az oka, akivel voltál szíves az éjszaka közepén beállítani. – Hát ez kezd egyre
érdekesebb lenni. A falhoz simulok, és tovább hallgatom a beszélgetésüket. – Az
a lány nem neked való társaság, nem akarom, hogy túlságosan összebarátkozz
vele.
-
Őt ne keverd ebbe bele! Effie-nek
ehhez semmi köze. – Bailey hangja elmélyül, és fenyegetővé válik. – Amúgy meg
ebbe nincs beleszólásod. Azzal barátkozom, akivel akarok – mondja dacosan.
-
Csak közben ne felejtkezz meg
Ashley-ről. Nem hiszem, hogy örülne annak, ha folyton azzal a lánnyal lógnál.
Semmi szükség, hogy kétes helyzetbe keverjen. A családja nagyon nem örülne
neki.
-
A családja, hát persze. Amúgy meg
úgy beszélsz Effie-ről, mintha ismernéd. Pedig akkor tudhatnád, hogy kitűnő
tanuló, hiszen a te órádra jár.
-
Lehet, hogy okos, de abból, amit
róla hallani, nem éppen a megfelelő dolgokra használja az eszét. Még csak az
hiányzik, hogy elcsavarja a fejedet, és az történjen, mint a nővéreddel.
-
Rohadtul nem tudsz róla semmit! – morogja
mérgesen Bailey. Úgy hallom, kezdi elveszíteni a kontrollt.
-
Nincs szükségünk további
botrányra. Elég volt a hibákból a múltban – csattan fel az apja.
-
Ha attól tartasz, hogy ugyanazt a
ballépést követem el, mint te, amikor megismerted anyát, és teherbe ejtetted, aztán
meg hagytad, hogy otthagyja az egyetemet, csakhogy TE tanulhass, akkor nem kell
aggódnod. Tudom, hogy kell használni az óvszert – mondja pimaszul.
-
Elég legyen ebből, fiatalember! –
szól rá az apja erélyesen. – Beléd meg mi ütött? Nem akarok többet erről a
lányról hallani! Úgy látszik, teljesen kifordulsz önmagadból, ha róla van szó.
Felejtsd el szépen, és koncentrálj a tanulásra.
– Bailey visszadünnyög valamit, amit nem értek. - Jól van – feleli az
apja sokkal nyugodtabban. - Átjössz ma délután?
-
Nem tudok. Ashley-vel találkozom –
motyogja kelletlenül, de tudom, hogy hazudik, mert ma délután mind az
alagsorunkban fogunk készülni a történelem dolgozatra.
Az apja ezt elfogadhatónak találhatja, mert végre
elköszön tőle, de Bailey csak visszamorog valamit. Mielőtt elindulna, gyorsan
fogom magam, és elsietek az ellenkező irányba. Amikor biztos vagyok benne, hogy
Bailey nem jön épp mögöttem, megállok, és előszedek a táskámból egy tollat.
Ezek után semmi kedvem Mr. Grahammel beszélni. Felsimítom a nyomtatványt a
falra, és a tollam hegye már az aláírás vonalon van, amikor érzem, hogy valaki
megáll mögöttem.
-
Ez nem a legjobb ötlet. – Bailey arcszeszének jellegzetes illata
árasztja el a levegőt, ahogy a meleg lehelete csiklandozza a nyakamat, miközben
beszél. – Ha rájönnek, hogy hamisítottad, akkor azért fel is függeszthetnek – Már
nyoma sincs a hangjában az előbbi feldúltságnak.
Elveszem a tollam hegyét a papírról, és leveszem a falról,
majd szembefordulok vele. Kiveszi a kezemből a nyomtatványt, mielőtt
megakadályozhatnám.
-
Miért akarod leadni a biológiát? –
kérdezi meglepetten, miközben a tekintetével végigfutja a papírt.
-
Mondtam már neked szombat este is,
hogy le fogom adni.
-
Figyelj, Effie, nem kell leadnod,
csak mert ő az apám. J. J. is hozzá…
-
Nem azért adom le, mert az apád,
hanem azért, mert egy seggfej! – vágok közbe. Látom, hogy próbálja visszafogni
magát, de mégis a szája sarka apró mosolyra húzódik. Hogy elkerülje a
pillantásomat, inkább tüzetesen végigolvassa a kezében tartott lapot.
-
Effie, komolyan. Hidd el nekem,
nem akarsz McDonall elméleti fizikájára járni. Végigszenvedtem miatta a
harmadik évemet, nem akarhatod ezt.
-
Nem járhatok apád órájára, azok
után, hogy szombaton részegen ültem a konyhájában, és neki kellett ellátnia a
sebeimet.
-
Apám orvos, látott már ennél
sokkal rosszabbat is.
-
És mi van azzal, ahogy veled
beszélt?! Tényleg jelentkezel a Trinitybe? Meg Montanába? – kérdezem
hitetlenkedve. Viszont ahogy ezt felhozom, Bailey arca elkomorodik, és
összefonja a kezét a mellkasa előtt.
-
Mi az, most már hallgatózol is? –
háborodik fel. Látom rajta, hogy dühös rám.
-
Bailey, nem adhatod fel az
álmaidat, csak mert az apádnak más tervei vannak veled – mondom makacsul, annak
ellenére, hogy milyen haragosan néz rám amiatt, hogy épp bevallottam,
kihallgattam a veszekedésüket.
-
Nem adok fel semmit. Megjelölöm az
egyetemeket, amiket akar, de Graham nem tudja, hogy jelentkezem a Brownra
ösztöndíjért.
-
Mi az, hogy nem tudja? Nem mondtad
el neki? – döbbenek meg.
-
Nem, és nem is fogom, amíg nem
muszáj, rendben? Épp elég hallgatnom, mennyire ki van akadva a rajzolás miatt.
Te pedig ne gondold, hogy hagyom, hogy leadd az óráját, csak azért, ahogy velem
beszélt. Tudom kezelni a dolgot, J. J. is tudja, úgyhogy jobb, ha te is
hozzászoksz. – Azzal fogja és kettétépi az óracseréről szóló nyomtatvány, majd
a kezembe nyomja, mire döbbenten nézek rá.
-
Ezt meg miért csináltad?
-
Eff, pontosan tudod, hogy milyen
az apám, mert elmondtam, és az előbb ügyesen ki is hallgattad. Irányítani akar
maga körül mindent és mindenkit. Ne hagyd, hogy veled is ezt tegye. Ne add le
az óráját, csak azért, mert kellemetlen találkoznod vele.
-
Utál engem, pedig nem is ismer!
-
És mióta érdekel ez téged? –
mondja sokkal együttérzőbben, és közelebb lép még egy kicsit. Igaza van,
korábban sosem érdekelt mások véleménye. Akkor most miért zavar, ha Bailey apja
nem kedvel? – Amúgy, ha ez megnyugtat, egyik barátomat sem kedveli igazán. – Erre
halványan elmosolyodik, mire én is megenyhülök.
-
Bírtam az óvszeres poénodat –
mondom csipkelődőn, miközben elindulunk a folyosó vége felé.
-
Mióta lettél te ilyen sunyi kis
kém, ha? - Bailey átfogja a vállamat, és megcsiklandozza az oldalamat, mire
hangosan kuncogni kezdek.
-
Sajnálom, hogy hallgatóztam –
szólalok meg, miután elhal a folyosón a nevetésünk hangja. - El kellett volna
mennem, amikor hallottam, hogy veled beszél. De aztán szóba jöttem én is és…
-
Effie, az…
-
Nem gond, nem zavar az, amit rólam
gondol – mondom nyugodtan, pedig valójában elszorul tőle a mellkasom. – De nem
kellett volna azért összeveszned vele, csakhogy megvédj.
-
Ne gyere már te is azzal, hogy mit
tehetek, meg mit nem. Ha meg akarlak védeni, akkor megvédelek. Nem ez volt sem
az első, sem pedig az utolsó veszekedésünk. Úgyhogy emiatt igazán nem kell
aggódnod. – Kissé elkomorodok attól, hogy ezt ilyen természetesen veszi. Utálok
arra gondolni, hogy az apja és ő veszekednek.
Bailey visszakísér a szekrényemhez, közben egyre több
diák tölti meg a folyosókat. Kinyitom a szekrényemet, Bailey pedig lazán a
falnak dől, miközben figyeli, ahogy kiszedegetem a könyveimet a délelőtti
óráimra.
-
Akkor maradsz az óráján? – kérdezi,
ahogy kiveszem a biológia könyvemet.
-
Nem mintha lenne más lehetőségem,
miután voltál kedves széttépni a kérvényt – ironizálok. Bailey enyhén
elmosolyodik, de továbbra is kérdőn néz rám. - Maradok – dünnyögöm
bosszankodva, és becsapom a szekrényem ajtaját. Bailey ellöki magát a faltól,
és megáll előttem, így egy kissé hátrébb húzódom, de a szekrény fémje megállít.
– Viszont te fogod megmagyarázni George-nak, ha megbukom év végén.
-
Nem fog megbuktatni.
-
Hát ebben nem lennék olyan biztos.
Azt vágtam az arcába, hogy egy szörnyű alak. – Bailey hangosan elneveti magát,
és én sem bírom magamban tartani a jókedvemet. Mosolyogva bámulunk egymásra.
-
Hogy van az arcod? – kérdezi
gyengéden, és végigfuttatja a szemét a sebeimen.
-
Jól – motyogom vissza, de
lebillentem a fejem, hogy a hajam az arcom elé hulljon. Mostanában folyton
kiengedve hordom, mert utálom, ha mások megbámulnak. Legnagyobb meglepetésemre
Bailey finoman eltűri a hajamat a fülem mögé. Idegesen nézek el mellette, hogy
nem lát-e minket valaki. Sosem ért még hozzám ilyen nyíltan korábban.
-
Ebédnél találkozunk, rendben? –
mondja csendesen, majd kissé megszorítja a vállamat. Képtelen vagyok
megszólalni, így csak aprót bólintok. Még azután is égeti a meleg érintése a
bőrömet, hogy elfordul a folyosó végén, és eltűnik.
Sztem mindenki megbocsàjt! :D Tudom, tudom, hogy ez a rész így előre lett hozva, de ha esetleg nem akarsz nagyon kizökkenni a hétvégi részekből se,és holnap is szeretnél felrakni egy részt, mi nem állunk azt utadba ;) ^^ :DD
VálaszTörlésKedves Szellly! Jajj de aranyos volt ez a komment.:D:D Megnevetettél, őszintén. Annyira hálás vagyok, hogy ennyire tetszik, hogy máris készen állnátok egy újabbra. Azért maradok a heti egynél. Így jobb lesz, mint hogy később hetekig ne legyen semmi, mert még ülök a fejezeten. Nagyon köszönöm, hogy írtál! További szép estét: summerrose
VálaszTörlés